Nagyheti levél a monori, monorierdei és a vasadi katolikusokhoz

Ebből a a XXI. századunkból húsz év sem telt el, de három olyan képet szeretnék emlékezetünkbe idézni, melyek számunkra, katolikusoknak történelmet írtak. Lehet, hogy ezek nem mindannyiunkra hatottak így, akkor ezt az írást vegyétek egy személyes vallomásnak vagy tartsátok egy lelkigyakorlatnak.

Egy erősen audió-vizuális korban élünk. Hatnak ránk a képek, a színek, a hangok, formák. Egy pillanatot rögzítenek, ami már soha nem tér vissza, de beégnek az idegeinkbe és jobban értjük, mintha könyveket olvasnánk róluk. Ott vannak és alkalmanként bevillannak. Képek, amik a történelmi pillanatot idézik emlékezetünkbe. Számomra három fontos képet szedtem csokorba. Időrendbe szeretném leírni a gondolataim, de Ferenc pápa 2020. március 27-én, pénteki Szent Péter téren tartott imádsága hozta elém most őket.

ELSŐ KÉP

Életem egy meghatározó lelki tanítója volt az utóbbi évtizedek nagy, szent pápája II. János Pál. Közel felében őt láttam Krisztus helyetteseként a hírekben, időként a valóságban is. Fájdalmas volt látni betegségében, amit ő példamutatóan viselt az egész világ előtt. Elmenetele és temetése ünneppé vált az egész keresztény világ számára. Temetésére milliók zarándokoltak Rómába, hogy méltóságteljes fájdalommal búcsúzzanak tőle. De ő továbbra is él a gondolataival, írásaival, tanúságtételével az élő Istenről közösségeinkben, szivünkben. Imádságos csendben vártam jómagam is a temetést a tévé előtt ülve. Az egyszerű, csiszolt koporsó az ő életének a szimbólumává nemesedett. A temetés kezdetén, ahogy elhelyezték az evangéliumos könyvet egy erős szél járta be a teret, átlapozva a kinyitott evangéliumos könyvet. Egy pillanatra élettel telt meg a tér. A kora tavaszi szél a Szentlélek erejét sugallta és lapozta át az evangéliumot, ami egész életének a középpontja volt. Ereje és tudása, amit a világnak akart átadni, amivel lelkesítette fiatalok millióit, adott lelki támaszt beteg embernek – üzent, – hogy ne veszítsük el életünk életadó forrását. Isten szavát. Ez a kép már történelem, egy élet összefoglalása, végrendelet ez az utókornak.

MÁSODIK KÉP

A nagy lelki és teológus barát követte őt Szent Péter székében. Sokáig keringett az internet csatornáin egy kép, ahogy egyszer valahol átadtak egymásnak egy keresztet. Ez is fontos üzenet értékű volt, de nem ezt szeretném most előhozni. Hanem ami az Egyházunk történelmi pillanatát rögzíti. Fájdalmas pillanatát, talán korképként is beteg világunknak. A katolikus Egyház történetében ő volt az ötödik pápa, aki lemondáshoz folyamodott. Hívő katolikusként is nehéz volt elfogadni, hallgatva szavait, amikor bejelentette ezt a döntését. A mindig fegyelmezett teológus pápa döntése történelmi pillanat volt a XXI. századi változó egyházképben. A döntése egy határ, ami egy nagykorszakot zárt le. A kép: amikor XVI. Benedek pápa elhagyja a Vatikánt helikopterrel. Miért történelmi ez számomra? Az ember miatt, és katolikus hitem miatt. A helikopter először körözött a Szent Péter bazilika felett, majd elhaladt a pápák első székhelye a Laterán felett, hogy búcsúzzon Rómától, hitünk identitást jelző várostól. Több évszázadot zár le ez a búcsúzás, aminek máig nem értjük okát és benne élve egy változásban a kimenetelét.

HARMADIK KÉP

Ferenc pápa imádsága a világért és jelen pillantot meghatározó járványért a Szent Péter téren. Ez a harmadik kép bennem. Mély értelme volt a várost imádkozva járó magányos pápának is, de – számomra – meghatározóbb az üres tér és pápa, az őt körülvevő történelmi kereszt és a Szűzanya képe. Nem tudunk elszakadni a múltunk erejét jelentő szent tárgyaktól, mert erő van bennük, az az erő, amit megtört emberek kétségbeesett imákban mondtak előtte, ez a lelki háttér nemesíti számunkra a tárgyat személyes élménnyé, a ma valóságává. Már nem csak szimbólumok, hanem az Isten jelenléte számunkra, akihez fohászkodunk, akit engesztelünk mert már mást nem tudunk tenni. Erő számunkra az erőtlenségben. Pápaként – egy mindig zarándokokkal teli térre kimenni, – áldást adni nem lehetett könnyű az üres Szent Péter téren, de ebben a fájdalmas, szentmisék és szentáldozás nélküli hetek után mégis a remény üzenete volt. A Szent Péter tér és Pápa magánya megint az a kép, ami bele ég az elménkbe, ami közelebb segíthet a jelen világ megértéséhez. A tér látszólagos üressége egy félelmetes sóhaj a világ felé, felénk katolikusok felé, de talán soha nem voltak ott azon a téren egyszerre annyian, mint akkor a médiumokon keresztül imádságban egyesülve egy nagy fájdalomban a világért.Elkezdődik a liturgikus év nagyhete Jézus bevonulásával Jeruzsálembe, a lelki és testi szenvedések helyére és idejére. A vég felé, ami egy új élet kezdete világunknak. A három kép nyomán elmélkedjük át:

  1. Mit jelent nekem Isten kinyilatkoztatott örömhíre? A szenvedés, a halál és a feltámadás tanítása? Mennyire vagyok tudatában életem törékenységének? Megteszek-e mindent egy boldog, evangéliummal átszőtt életért?
  2. Az elmúlt hetekben sok, a hitétől eltávolodott ember keresett kapaszkadót az egyházban és a tanításában. Tudom-e értékelni, hogy megkereszteltek? Érzem-e a katolikus közösségnek a megbecsülését és örömét életemben? Fontos-e ez az identitás számomra?
  3. Ha sokszor könnyen vettem, hogy Jézus vár a vasárnapi közösségbe ünnepelni, akkor most vajon miért várom annyira? A templomunk ma egy kihallt tér, az én helyem is üres! Komolyabban fogom-e venni Jézus szeretetteljes hívását?

Isten keresésében, elmélkedésben és imádságban nemesedő szívet kívánva minden testvéremnek, testvéretek,az atya