- Szeretettel hívom a Szent Ritát tisztelő testvéreimet 2022. május 22-én, 09:30 a monori Nagyboldogasszony-templomba szentmisére. A szentmisét húsvétvasárnapról végezzük.
- A szentmise keretében megáldjuk a rózsákat.
- A rózsák megáldása emlékeztet minket Szent Rita életének egy jeles eseményére. 1457 januárjában, amikor betegen feküdt a casciai monostor cellájában, kérte az egyik unokahugát, hozzon neki szülőföldjéről, Roccaporenaból egy rózsaszálat. A hagyomány szerint Isten meghallgatta kérését és Rita rokona a havas téli tájon kinyílt rózsát tudott szedni neki. Azért hívjuk segítségül most az Urat, hogy nagylelkűen ajándékozzon testi és lelki kegyelmeket mindazoknak, akik Szent Ritát segítségül hívják. Áldja meg ezeket a rózsákat, amelyek számunkra Szent Rita emlékezetének ajándékai. Rita életét csodálatos módon elkísérte a rózsa, amelynek tövise tizenöt éven keresztül jelezte számára Jézus megváltó szenvedését. Ezek a rózsák jelentsenek nekünk is reménységet, támaszt, egészséget, örömöt és békét, amikor Szent Ritát akarjuk követni.
Közbenjárást kérő ima Szent Ritához
- Szent Rita, Isten csodákkal kitüntetetve. Te részesültél abban a ritka kegyelemben, hogy kétségbeejtő helyzetekben különleges szószólónk és segítőnk vagy. Erős bizalommal térdelek előtted, együtt érző szeretetedre hagyatkozva, hogy segítségedet kérjem jelen nagy szükségemben. Légy részvéttel irántam. Gyarló imámat vidd Isten trónja elé, és buzgó közbenjárásod által nyerj meghallgatást kérésemben. Járj közben értem Jézus Szentséges Szívénél. Ígérem, hogy egész életem hirdetni fogja az Úr hozzánk lehajló, minket átölelő szeretetét és a te közbenjáró jóságodat. Szent Rita! Te csodálatosan részesültél Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésében. Közbenjárásod által nyerd meg nekem, hogy az élet szenvedéseit megadással viseljem és pártfogolj minden szükségemben. Amen.
Szent Rita köszöntése
- Üdvözlégy, dicsőséges Szent Rita, Krisztus kiválasztott jegyese! Teljes szívemből örülök annak a dicsőségnek, amelyet most Jézus Krisztussal a mennyei Paradicsomban élvezel. Esdve kérlek, hogy emlékezz meg rólam. Nyerd el számomra a kegyelmet, hogy feladataimat Isten dicsőségére és lelkem üdvére teljesítsem, hogy a bűnt kerüljem, valóban engesztelést nyújtsak az Istent érő sértésekért, és így az örök boldogságba jussak, hogy veled és minden szenttel együtt mindörökké dicsérjem és dicsőítsem Istent.
Dicsőséges Szent Rita, te csodálatos módon részt vehettél a mi Urunk Jézus Krisztus fájdalmas szenvedésében. Esdekelj ki nekem a kegyelmet, hogy türelemmel viseljem a földi élet szenvedéseit, és védelmezz meg minden ínségemben. Amen.
Önmagunk felajánlása Szent Ritának
- Szent Rita, a mai napon életem egész tartamára, testem és lelkem minden ügyes-bajos dolgában különleges közbenjárómmá választalak, és elhatározom, hogy pártfogásodba vett hűséges gyermekedként áhítattal tisztelni foglak, és tiszteletedet erőmhöz mérten előmozdítom. Kérlek, hatalmas közbenjárásoddal állj mellettem életben, halálban, minden ügyes-bajos dolgomban. Amen.
Ima Szent Rita oltáránál
- Szent Rita! Ezt az oltárt tiszteletedre szente!ték. Ide járulok, hogy üdvözöljelek, tiszteljelek és segítségedet kérjem. Látod, minden kérésemet erre az oltárra helyezem, hogy minden itt bemutatott szentmisével felajánlhassam a Szentháromságnak, Krisztus Testével és Vérével együtt. Az itt bemutatott szentmisékkel felajánlom önmagamat is, és kérem, hogy mind az életemben, mind halálomban részesüljek e szentmisék kegyelmeiben. Amen.
Szent Rita védőszentünkké választása
- Dicsőséges Szent Rita! Ma rendkívüli védőszentemmé és közbenjárommá választalak. Ezentúl buzgón akarlak tisztelni, példádat hűségesen követni kívánom, tiszteleted terjesztésén akarok munkálkodni. Fogadj be tehát engem pártfogoltjaid közé.
Szent Rita! Végy védelmedbe a gonosz ellenség cselvetései ellen! Őrizz engem minden testi és lelki veszélyben, óvj meg a kishitűségtől és csüggedéstől! Minden vállalkozásomra esdd ki nekem Isten áldását, de különösképpen az állhatatosság és a jó halál kegyelmét kérd számomra. Amen.
Pártfogást kérő ima
- Szent Rita! Kérlek, fogadj engem pártfogásodba, mint egy kisgyermeket! Oltalmazz engem a gonosz lélek mindenféle álnokságától, állj mellettem minden testi és lelki veszélyben, erősíts, ha elveszítem bátorságomat és ha kishitű vagyok!
Szent Rita! Engedd meg, kérlek, hogy Téged válasszalak pártfogómul és közbenjárómnak. Hűségesen akarom követni erényeidet, és igyekszem minél szélesebb körben elterjeszteni tiszteletedet. Eszközöld ki számomra a jó Isten áldását minden munkámra, különösen pedig �ra. Legfőképpen segíts, hogy megkapjam a végső kitartás és a jó halál kegyelmét! Amen.
Könyörgés Szent Ritához
- A bánat és aggodalom súlya alatt hozzád fordulok, Szent Rita, akit mindenki a lehetetlenséggel határos akadályok legyőzőjének nevez; hozzád futok azzal a bizalommal, hogy segíteni fogsz bajomon. Szabadítsd meg szegény szívemet a gyötrelemtől, mert félelem szorongat minden oldalról! Szerezd meg zaklatott lelkem békéjét, hogy megszűnjék keserves könnyeim hullása!
- S minthogy eredménytelen minden eszköz a vigasztalás megszerzésére, egészen Reád bízom magamat, Reád, akit a jó Isten választott a legkétségesebb ügyek szószólójává. Lehetséges volna-e, hogy egyedül én ne találjak enyhülést és segítséget Nálad, aki oly csodásan segítesz a Hozzád fordulókon? Csak én ne zenghessem a hálaadás himnuszát? Tudom, hogy bűneim akadályozzák kívánságom elérését, de bánom azokat teljes szívemből azért, mert általuk Istent, a legfőbb Jóságot bántottam meg.
- Imádkozzál értem, hogy méltó gyónásban bocsánatot nyerjek, hogy megjavulhassak! Kérlek, jutalmazd meg Hozzád való erős bizalmamat, én pedig hirdetni fogom mindenfelé a bűnbánó lelkek iránti jóságodat. Te, aki a megfeszített Jézus jegyese vagy, imádkozzál értem most és mindig! Amen.
Ima Szent Ritához lelkierőért és türelemért
- Szent Rita, a lelkierő és türelem lángoló példaképe, kérj nekem Istentől szent lelkierőt, hogy állapotbeli kötelességeimben ne mondjak csődöt, hanem álljam a harcot, és minden nehézség között kitartsak. Jézus isteni Szívétől esdj ki nekem szelíd szívet, amely a harag és türelmetlenség fölött uralkodik, szóban és tettben istenfélő. Szent Patrónám! Mutasd meg nekem a jó utat, és minden munkámat irányítsd Isten tetszése szerint.
Amen.