1. Kedves Elsőáldozók, maradjatok mindig az Úr Jézus közelében. Kérem a szülőket, keresztszülőket, hogy segítség gyermekük hitbeli alakulását. A közösséget kérem, hogy imádkozzunk értük. 
  1. Csütörtök délelőtt egy zavarodott elmeállapotú ember a templom belső üvegajtóit lábbal berúgva összetörte. A rendőrség elfogta, a kihallgatás megtörténet. Az eset nem minősül a katolikus közösség elleni támadásnak. A kár helyreállítása 54500 Ft-ba került. 
  1. A karitászunk vezetője Vér Judit jelezte a váci karitászvezetőségnek, hogy a továbbiakban a plébánia karitászcsoport vezetését nem tudja vállalni más elkötelezettsége miatt, amit a következő évben a közjó érdekében kell ellátnia. Köszönjük sok éves áldozatos szolgálatát a monori szegények között. A karitász vezetéséről hamarosan döntés születik. 
  1. Kedden 09:30 Baba-Mama klub
  1. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, – melyet Ferenc pápa mutat majd be, – plébánia szervezéssel csoportot indítunk. 
  1. A regisztrációt mindenki egyénileg tudja a NEK honlapján elvégezni. 
  1. Egy csoport kódot kell megadni, mely megtalálható a facebook oldalunkon és a honlapunkon. Ez egy hatjegyű szám-betű kombináció. 
  1. Aki regisztrált, kérem küldjön a plebanos@monorplebania.hu e-mailcímre egy levelet nekem. 

A jövő héttől megkezdődnek a nyári napközis és ottalvós táborok. 

SZENTMISÉK TEMPLOMAINKBAN 

ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP – 2021. JÚNIUS 20.  – ELSŐÁLDOZÁS 

HOL? MIKOR? SZÁNDÉK 
SZOMBAT  
NBT 18:00 (Urr) 
VASÁRNAP  
JSZK 08:00  (Urr) 
NBT 09:30 (Urr) + Kissné Ágfay Anna Elsőáldozókért 
MSZJ 11:00 (Kazi) 
CFK 17:00 (Huszthy) 
NBT 18:00 (Kazi) 

NAGYBOLDOGASSZONY TEMPLOM 

HÉTFŐ 07:00 Igeliturgia: Hován 
KEDD 18:00  
SZERDA 07:00 Hálából 70. születésnapért 
CSÜTÖRTÖK 07:00 Mise: Keresztelő Szent János születése, Főünnep 
PÉNTEK  18:00